Itt van az imént (alant) ígért karácsonyi vers. Coriambikus lejtésű, amúgy borzalmasan hosszú sorokkal. Ráadásul a harmadik sor két coriambussal hosszabb, mint a többi. Kíváncsi vagyok, mit magyaráznának bele a magyartanárok hetven év múlva, ha érdekelne bárkit, amit ideírok az internetre.

Karácsonyi Coriambusok (Radnóti után szabadon)

Hó fedi a tájat, a fák lombjaikat sárbavetették. A világ szendereg és csend öleli.
Ház tetején, utca kövén, hótakaró, majd' az egész város üres. Még valahol fut valaki.
Hó zuhog és fog csikorog, barna kabát most suhan el. Puttonya hátán lifegett, nem Mikulás, ámde a zsák nagy dolog ám!
Jó tüzifát rejteget az, kisgyereknek meleget. Néha megáll, s körbetekint birtokosa.
Otthon a jó tűz van eszében, melyet a fával-amely nagy teher ám!-gyújtanak ők. Ő, s a Család.
Nádfedeles kis kalibán ablakokon kis fejek és nagy szemeik buknak elő. -Hol van apa?
Édesapád jön haza már és siet ő, drága fiam! S akkor az ajtót kopogás zengeti meg.
Télikabátját leveti, s zsákja ürül, majd melegedvén a család mind az ajándéknak örül.
Nem nagy ajándék a meleg és a család, ám ha hiányzik valamely:már az ajándék sem igaz.

Lapra levetette:Lanka Levente

Szenvedtem három Balassi-strófát, de csak a harmadikra sikerült kitalálnom mögé megfelelő időmértékes koncepciót, ami hosszabb távon két dolgot jelenthet: 1. Újraírom, vagy 2. Írok még. Gondolom lesz rá kereslet, úgyhogy majd igyekszem. Egyébként időközben írtam kérésre (igen, olyat is csinálok, de igazából magam is megtettem volna, csak így van kire fogni) egy karácsonyi versecskét, ami hangulatrombolóan időmértékes... Azt még valószínűleg ma este feltöltöm, egy kicsit feljebb lesz majd megtalálható. Erre a szemétre visszatérve, akinek nem tetszik a tagolás, annak feltöltöm szívesen máshogy is, csak szögeljen ki kérvényt a Sándor-palotára két példányban, tizenkettes betűmérettel, Arial betűtípussal, a saját vastagbelére írva. Igen, ritkán van így tagolva. Nem, nem egyértelmű, hogy maga Balassi hogyan tagolta. Nem, nem biztos, hogy így, sőt, feltehetőleg egy soromat három sorban. Nem, nem érdekel, nekem ez jobban tetszik.

Midőn én is kilehelem lelkem (Balassi meggyalázása)

Eltűnök már innen, meghasadt a szívem, a mi nagy világunktól.
Örök szenvedéstől, gyilkos szenvedélytől, szép szent szál Virágomtól.
Ő szúrt e engemet és szélnek engedett, fölköltött szép álmomból.

Ó, édes szerelmem, miért hagytál el engem, kisangyalom, szívecském,
Ó én drága lelkem, édes és egyetlen, friss babérlevelecském,
Arany fenyőágam, nemes de hálátlan, életadó szerencsém?

Hagyjatok hát menni, és végre letenni, az élet ős igáját!
Nem bírom azt a súlyt, a nagy Úr mivel sújt, megátkozá a nyáját...
Temessetek gyorsan, és mindenki mostan lehelje ki imáját.

(Midőn én is kilehelem lelkem)

Lapra levetette:Lanka Levente

Régebbi verseim között (talán) az utolsó, amelyet itt megosztok. Már javában készül több művem is, például egy szonett, illetve egy tiszteletadásra való reflexió/tiszteletadás. 

Johanna keresése

Szívemben egy óriási hiányt,

Lelkemben egy hatalmas űrt érzek.

Százezer halálos sebből vérzek.

Vagy csak túl sokáig nem láttam lányt.

Valami fontos még nagyon kéne.

Talán Johanna hiánya a gond.

-Vagy csak én vagyok teljesen bolond.

Talán lelkiismeretem réme.

Amely egy még helyes útra ijeszt.

Vagy igazán semmi komoly nincsen,

Csak hiányzik hűtlen drága kincsem.

Fogalmam sincs hogy heverem ki ezt.

Vagy talán találok valaki mást?

Aki kicsit lehet, hogy szeret még.

Erre nem gondoltam már nagyon rég.

Johanna úgy hull rám mint egy palást.

De, hát Johanna oly tökéletes.

És nekem sohasem kell majd más nő,

Nekem nem kell senki, senki csak ő.

Bolond, aki még így is mást keres.

Lapra levetette: Lanka Levente

Végre egy kissé vidámabb verseimet is felleltem a polcom mélyén. Élvezzétek. Történelmileg aránylag helyesek. Amennyire ismerem a történelmet.

Ferenc Ferdinánd főherceg fényesíti fegyverét

fekete fellegek feneke feje felett,

feleségével földünket felfedezni felkerekedett.

Felgyógyulván, főhercegünk feladta fényes fekhelyét,

forrongó forradalmárok fészkére fonta figyelmét,

félkegyelmű fráter fegyveréből fém földbe fektette.

-Ezzel az első világháború kezdetét vette!

Illetve:

Litánia Lincoln lelövéséről

Lépdelt Lincoln, látván lázadók lavináját leverte,

lováról lassan leszáll, libériáját levetve,

Lazítani lehetne?

Lelátóban leült Lincoln, látcsövével

látott legényeket, leányokat

lavórba lábat lógatva lázasnak lenni.

Láthatatlanul, lator lesi Lincolnt,

láng lobban, lövedék lebben,

Lincoln leroskad-lelőtték!

Látogatók letargikus lármáját lecsendesítve lator leckéztet:

Sic semper tyrannis! Hangzik az idézet.

Lapra levetette: Lanka Levente

(igen, a név innen jött, nem, nem az én saját nevem)

Egy Shakespeare-i szonettet is olvashattok, ez a Petrarcaival ellentétben ABAB CDCD EFEF GG rímképletű.

Bent szomorúság, kint a süvítő szél.

Messzeséged belülről szaggat engem,

Mint a kegyetlen, a jéghideg acél,

S mégis, semmiféle kárt nem tesz bennem.

Tudom okát annak, hogy nem vagy velem,

S örülök, mert nem saját gyengeségem,

Vert, hanem mindent elsöprő szerelem.

Legjobb barátom ő, s ősellenségem.

S mégis várok rád életem végéig,

Mert érted valóban megéri a kín,

Mert élvezem én az utolsó télig,

Mikor énbelőlem kiszáll majd a szín.

Nekem az is paradicsomi élvezet,

Ha a derekam köré fonod két kezed.

Lapra levetette:Lanka Levente

Amint egy korábbi posztban ígértem, itt olvashatjátok a Villon stílusgyakorlatom.

Kedvenc költőnk különös kalandjai keltétől kimúlásáig,
avagy: ballada költőnk életéről Monsieur Villon után szabadon

Megnyugvást a bűnös életemben
Ezen a földön sehol nem találtam,
Édesanyám bárhogy kérlel engem
Majd békességet lelek a halálban.
Mindig én voltam a legjobb ivó,
De megrontotta lelkem a sok tivornya,
Elkapott engem az öreg Thibault,
Csak is rám várt a börtön sötét tornya.


Sose születtem újjá pulyában
Oh, hogyan is lehettem ilyen balga?
Most itt állok a Menny kapujában
-Tudom-é, hogy mi az embernek dolga?-
Ott áll mellette Szent Simon Péter,
Aki az életet köti és oldja
Megkérdezi tőlem a nagy Pater
S csak is rám várt a börtön sötét tornya.

Tudom-e mi dolga az embernek?
A vallásomba belezavarodtam:
Vigyázz, mert kirabolnak s megvernek!
Nézz rám, milyen volt mikor csavarogtam?
Dolgom nem végzem, de tudom mindet.
Sohase voltam én Istennek bornya,
E helyzetben már tudásom mindegy,
Csak is rám vár a Pokol sötét tornya.

Lapra levetette:Lanka Levente

Elolvashatjátok néhány szimultán verselésű művem. Ezeket is régebben írtam. A következő remélhetőleg egy újabb lesz.

Gondolatok Johannáról

Ó, te csodálatosan ragyogó szépséges szempár,

Fényed is életet ád, s gyönyörűbb az a napnál.

Dús hajadon megcsillan a holdfény ,s ámulok akkor.

Nem látott még ily gyönyörű hölgyet, csak az újkor.

Hogy lehet ily gyönyörű göndör fürtök csodasátra?

Szépséged a világunk végéig hagyd hátra!

Hangja csilingel akár apró csengők zenekarba',

Halkszavu édes a lány s mosolyával felvidit arca.

Édes csókjai ajkaim és a szivemnek vágya,

Azt hiszem én, a Johannám már ugyanennyire várja.

Gyáva Johanna, te csalfa, ki mindig futsz a szivemtől,

Drága Johanna, te tündér, nem vagy, csak szerelemből.

Azt mondtad te szeretsz nagyon engem, s mást már senkit.

Akkor miért a barátom vagy csak, a kérdés ennyi.

Csókjai minden gondra a kéjes gyógyírt nyújtják,

Lopva szegélyezik életem és viharos rövid útját.

Miért is epedsz te Johanna utánam amíg azt állítod:

Én nem kellek, az életed így lesz jobb, ezt áhitod.

Nem lep meg, de aludni ma nem hagy a tény amely ily nagy:

Én nem kellek egy oly csodalánynak mely te magad vagy.

Gondba' van Ő és mégse nekem panaszolja mi van Vele.

Gondjai rólam szólnak ezért nemigen szólok bele.

Távoli szíved vonz a világon egy életen által.

Én is vonzom, egy érdekes ellentétben a várttal.

Lapra levetette:Lanka Levente

Írtam még réges-régen három Petrarcai szonettet, ezeket olvashatjátok most.

Petrarca/1

Ezt a verset nektek halálomból írom,

Bevégezvén dolgomat, lecsukom szemem,

Legközelebb majd úgy beszélgethetsz velem,

Ha meglátogatod szerény kicsi sírom.

Ezt az életet ennél tovább nem bírom,

Azt hittem a vidámság örök, végtelen,

De át kellett gondolnom hitvány életem.

Örök csatáimat tovább már nem vívom.

Elvarrok minden szálat, ebből már elég.

Elborult az ég, többé nincs Isteni fény.

Nem bánt semmi, szívemről legurult a kő.

De a vég nem kell olyan közel legyen még.

Éltethet még a tény, hogy mindig van remény.

S az a fő éltető hogy soha nincs késő.

Petrarca/2

Napsütésben, a vidám, zöldellő dombon,

Ahol jól esik még levegőt is venni,

A varázslatos természet ölén lenni.

S én magamban, halkan mégiscsak azt mondom:

Itt hagyom temérdek, örök, súlyos gondom.

S el fogok innen, egy más vidékre menni.

Ez az! Üdvözülésemhez ezt kell tenni!

Lelkem terhét egészen odáig hordom,

Ha minden mást feladva hosszú útra kelsz:

És az Úrra lelhetsz, csillagok mezején,

Bűneidért ahol bűnbocsánatot nyersz,

Jakab apostol temetkezési helyén.

Ahol magad is a paradicsommal telsz:

Csak ott lelek majd Isteni nyugalmat én.

Petrarca/3

A végzetem, eme tüzes, nyugtalan vér,

Amely egyhelyben megülni sohasem hagy,

A világra vágyik, amely végtelen nagy,

Minden kis részecskéje ismeretlen tér.

De nyugalomban üldögélve meg nem fér.

Míg a sivatagi pusztában elég, vagy,

A világűr örök csendjében meg nem fagy.

Nyugalmat sosem ad és csak kalandot kér.

Nincs nékem helyem e nékem gyúrt világon,

Költőnk jól tudta, és érezte amit én,

Nincs ez ellen jóformán semmi mit tegyek.

Az egész életem varázslatos álom,

Nincsen otthonom, de a világ az enyém.

Lételemem az, hogy mindig máshol legyek.

Lapra levetette: Lanka Levente

A Petrarcai szonettet Francesco Petrarca szonettíró után nevezték el, mely Shakespeare-i szonettől eltérően ABBA ABBA CDE CDE, vagy ABBA ABBA CDC DCD rímképlettel rendelkezik.

Ezek igazából egy François Villon stílusgyakorlat utóérzései, melyet hamarosan szintén feltöltök.

Két nagyon régi és enyhén csiszolatlan versemet olvashatjátok alant.

Fohász Johanna szerelméért

Szeretlek, hisz tudod már,

S te nem szeretsz- milyen kár!

De terád, megéri várni,

Sokáig egyedül járni.

Utamba áll zsenge korom,

Bár most már nem nagyon tudom,

Az alkalmon kapva-kapnak?

Ezt kéne már letisztáznod,

Könnyeimtől bőrig áznod,

Vagy hallgatnod nevetésem,

Nem szeretek senkit én sem,

Annál jobban ahogy téged,

Én vagyok leghűbb segéded,

Választ nem fogok majd várni, 

Tõled oh Laurentári!

Johanna kegyetlenségei

Ilyet velem hogy tehetsz?

Ily kegyetlen hogy lehetsz?

Ha azt montad,hogy szeretsz?

Szavaidnak tüze fáj,

Mindhiába minden báj,

Segíteni ne próbálj!

Csak ezt az egyet kérem,

Hogy vele ne szívd a vérem,

Az évvégét meg úgysem érem.

Róla kérlek semmit ne mondj,

Úgy érzem magam mint egy rongy,

Így is elég rosszul érzem magam.

Vagy még nem vagyok elég gondban?

De halálom napja sajnos nem ma van.

 Lapra Levetette: Lanka Levente